Vakok és Gyengénlátók

Történet


 

Nagyváty község a Dél-Dunántúli Régióban, Baranya megye nyugati részén, a szigetvári kistérségben, a szigetvári járásban Pécstől 27 km-re, Szigetvártól 14 km-re terül el. A település észak – déli fekvésű, zsákfalu, átmenő forgalma nincs. A község Szentdénes településsel közös vasúti megállóval rendelkezik a Pécs-Szentlőrinc-Szigetvár-Barcs vasútvonal mentén, mely a falutól 3 km-re található. Az autóbuszjáratok sűrűsége és a vasúti közlekedés miatt tömegközlekedése részben megoldott. Szomszédai: Dinnyeberki, Helesfa, Kacsóta, Nagypeterd, Nyugotszenterzsébet, Szentdénes.

 

Nagyváty község dombság és a síkság találkozásánál terül el. Tőle északra a Zselic déli nyúlványai láthatóak, dél felé haladva a sík terület következik. Ez a sík rész aztán az Ormánságba, a Dráva folyó völgyébe érkezik. A Zselic déli részét erdő és szőlő borítja. A falut határoló sík terület nagyobb része szántó, kisebb része legelő. A talaj sárga, agyagos és kötött, aranykorona értéke 25. A falu határában található a Nagyvátyi-halastó, mely közigazgatásilag Kacsótához tartozik

Nagyváty morfológiai szempontból is határterületen fekszik, északon a Zselic, délen a Dráva ártér és a Fekete-víz síkja terül el. A dombvidék viszonylag egyszerű geológiai felépítésű. A felső-pannon agyagba, agyagos homokba, homokkőbe és főleg homokba vésődtek a völgyek. A területet lösz és löszszerű képződmények vékonyabb, vastagabb rétegbe fedik be. Szerkezeti vonalak sűrűn tagolják a dombvidéket.

A Dráva-völgy kialakulása és mai domborzata mindenképpen alföldi típusnak, illetve jellegűnek minősíthető. Északi határa a Zselic déli lába, alrégióként határozható meg az Almás-patak hordalékkúpja, amelyhez teljesen elmosódó határokkal csatlakozik a Dráva magas ártere. Domborzatilag teljesen egységes és egyhangú morfológiai körzet színes mélyszerkezettel rendelkezik. Az árokrendszer süllyedése a pannon időszakban kezdődött meg. A mai csapásirányú fejlődése a felső-pliocénban, illetve az ópleisztocénban indult meg.

Nagyváty éghajlati, időjárási szempontból is határterületre esik. Az egyik a Szentlőrinc-Szigetvár- Barcs vonalától délre eső rész. Mérsékelten nedves körzet enyhe téllel. Meleg terület, ahol még a szárazföldi hatások erősen érvényesülnek. Magyarországon talán éppen ezen éghajlati körzetben érvényesül leginkább a szárazföldi, óceáni és mediterrán hatások keveredése. Ez utóbbi hatás a szubmediterrán jelleg érvényesülésében nyilvánul meg, amely abból adódik, hogy a Földközi-tengeri légtömegek elsődleges érkezési területe. Ez megmutatkozik az erőteljesen kifejlődő őszi csapadékmaximumban, amely esetenként meghaladja a nyár eleit, valamint a tél enyheségében. A sugárzási és csapadék adottságok együttesen kiváló feltételeket biztosítanak a hőigényes növények termesztésére. A másik – benne a Zselic déli nyúlványaival - a mérsékelten nedves körzet enyhe telű dombsági terület. Mérsékelten meleg vidék, ahol az óceáni hatások vannak túlsúlyban. A körzet éghajlati viszonyai a mezőgazdasági művelésnek kedvező feltételeket biztosítanak.

 

Nagyváty környéke már a római korban lakott hely volt. A rómaiak i.e. 12-9. század között vették birtokukba a Szávától északra fekvő területet, így ettől az időponttól számítjuk a római uralom kezdetét a Drávától északra elterülő Baranya megyében is. Pannóniában a rómaiak jól szervezett közigazgatást hoztak létre. Az úthálózat kialakítása hadi és kereskedelmi szempontból is fontos volt számukra. A mai Baranya megyét két transzkontinentális hadiút szelte át, melyeket kisebb jelentőségű, de az itteni élet szempontjából fontos útvonalak kötötték össze. Római út futott Sopianae-ból kiindulva Bicsérd, Szentlőrinc és Szigetváron keresztül. Az úttal párhuzamosan futó domboldalakon a veteránok, a kiszolgált katonák kaptak kisebb birtokokat, amelyeken szőlőművelést folytattak. A rómaiak jelenlétét a környékben Nagypeterd területén a temető mellett előkerült cserépdarabok, valamint a Csatahelynél felszínre került római kövesút nyomvonala igazolják.

Nagyváty első írásos említése 1183-ból származik, amikor egy határjárás alkalmával említik a vátyi erdőt. Az esperesség azonban már 1009-es pécsi püspökségalapítás óta fennállhatott, az ispánság, mint hadszervezeti egység, pedig még korábbra tehető. Elnevezése bizonytalan eredetű, nem teljesen megnyugtató feltevés szerint a „birtok, tulajdon, vagyon” főnévvel van kapcsolatban. A régtől fogva használatos Nagy- előtag a falu jelentős kiterjedésére utalhatott. A történelem folyamán az alábbi névváltozatai alakultak ki: 1183-1320: Vagiensem; 1326: Nogwagh, Nozwagh, Nowag; 1363-1542: Nagwagh, Wath, Nagwath, Wagh; 1551: Nagy Wachy; 1736-1747: Nagyvagu, Nagvag, Nagy Vad; 1754: Nagy Váth; 1772: Nagy Vátty; 1828: Nagy Váty.

A település kialakulása valószínűleg az államalapítás előtti időkre nyúlik vissza. Az István előtti fejedelmek, Szár László vagy fia, Koppány nemzetségi területének és a Somogyból Pécs felé vezető út ellenőrzésére székelyeket telepített az Almás-pataktól keletre elterülő szállásterületre, amelynek központja a nagyvátyi földvár volt.

A pécsi püspökség alapításával egyidejűleg, 1009-ben megalakulnak az esperességek. A Vátyi Várispánság területén alakul meg a Vátyi Főesperesség, mely területét tekintve megegyezett a későbbi pécsi esperesség területével, mely ennek jogutódja lett 1308 után. Az esperesség területe jóval túllépte a várispánság területét, magába foglalva az Ormán vidék falvait a Dráváig, néhol az Almát is túllépte, keleten pedig Pécs környékéig terjedt. Feltehetően ennek a területnek a lakói a fekete magyarok, akik egyesek szerint lehettek a kabarok, de bizonyosan székelyek voltak.

A várispánság a korai Baranya vármegye területén belül önálló közigazgatási egységgel bíró terület volt, melynek középpontjában az ispánság földvára állott, élén a székelyek ispánjával, az esperes székhelyével és főegyházával. A vár szolgálatában állottak a székely várjobbágyok, akiket lövőknek, vagyis íjászoknak is neveztek, és szabad vitézek voltak. Az ispánság elsődleges feladata a Dráva folyó határfelügyelete volt, illetve 100 vitézzel tartoztak a király minden háborújában hadakozni. A várjobbágyokat nagyszámú szolganép, úgynevezett várnépek látták el a szükséges terményekkel.A katonák mellett dolgozó szolga családok a vár környékén telepedtek meg, művelték a várhoz tartozó földeket és legeltették állataikat.

A székely ispánság megszűnését a történészek a tatárjárásnak tulajdonítják. A fegyveres harcokban és a helyi dúlásban megfogyatkozott székelyek 1242 után már nem tudtak kiállítani 100 fegyverest. Egy keltezetlen 1245 körül, IV. Béla király által kiadott oklevélből tudjuk, hogy korábbi birtokadományozásokat követően függésbe került székelyek felszabadíttattak ispánjuk elnyomása alól. Akirályi rendeletnek megfelelően korábban 100 fegyveressel tartoztak a király minden hadjáratában részt venni. MIvel a „szabadságban élt székelyek, minden háborúban hősiesen harcoltak, ezért abban a kiváltságban részesültek, hogy nem meghatározott számban, hanem egyenként tartoznak harcolni”. Ezzel a királyi szerviensek jogait kapták meg, közvetlenül a királyt tartoztak csak szolgálni. A tatárjárást követően a várispánság megszűnt, lakói 1277-től beolvadtak a megye nemességébe, mint egytelkes nemesek. 1307-től a vátyiesprességről már nem esik szó, ennek örökébe a pécsi esperesség lépett, ugyanis a tatárjárást követően a vátyi esperes a felépülő falakkal biztonságosabbá váló Pécsre költözött. A tatárok visszavonulása után megváltozott a település súlypontja. 1326-tól Váty mellett megjelenik a Nagyváty helységmegjelölés, a község mai helyére ekkor költözhettek először néhányan, bár valószínű, hogy a kijavított épületeket is újra használatba vették. A templom a XVI. századig a régi helyén maradt.

A falu Árpádkori elhelyezkedésére csak következtetni lehet: „A helység nem a mostani helyén (feküdt régebben), hanem a mostani (1865) országút mellett, és nem Nagy-Vátynak, hanem Nagy Városnak neveztetett, minthogy még most is az uradalmi tisztség által így neveztetik. Elfoglalván Szulimán Szigetvárt Zrínyi Miklós idejében, a török vezér az ecclesiának egy nagy harangját Szigetvárra vitette, mely harangon ez írás volt: Petes Péter, mely azt mutatja, hogy ezt a harangot azon nagyvátyi lakos csináltatta, mert most is van még itt Petes nevű háznép. Ez a harang most is Szigetben található a Catholikusok tornyában, de az említett név be van öntve”[1]. Dr. Zsolt Zsigmond és Reuter Camillo helységnévgyűjtésében ez áll: „Nagyvár: honfoglaláskori sáncvár a Táborhely dűlőben. Gazdag, nagy város volt, hogy 365 eke állt ki a város földjére szántani, s a 366. aranyeke volt, ott állt a városházán. A nagyváriak 48 órán át harccal feltartották a törököt. Ez azután bosszúból elpusztította a várost, s köveit a népnek kézről-kézre kellett adnia a Sziget várához. Nagyváty mai helye akkor még sűrű, rinyás ’nádas’ erdőség volt, ahol szöglábas tyúkólakat fontak s abban bújtak el a menekülők”.[2]

A terület régészeti hitelesítése Vargha Károlynak köszönhető: „Vargha Károly, pécsi pedagógiai főiskolai tanár értesítése alapján 1955. márciusában Lakatos Pál végzett terepszemlét a falutól délre fekvő lelőhelyen, ahonnan földet termeltek ki a vasútállomás építkezéseihez. A lelőhely a falutól délre, a faluba vezető országúttól nyugatra levő lapos dombon fekszik. Kb. 1,5 m mélységben „különböző fekvésirányú csontvázakat” találtak. A sírokból származó leleteket Lakatos Pál megszerezte a múzeumnak. Leletek: töredékes br. S végű karika, 3 db ametiszt gyöngy”.[3] Helyi adatközlők elmondásából tudjuk, hogy a 6-os út építésekor ismét innen termeltek ki földet 1968-69-ben. Ekkor csontvázak kerültek elő, közöttük két koponya, egyik csontjába ékelődött nyílhegy, másikon széles vágásnyom volt látható. A gép megakadt a templom alapfalaiban, mely az elmondás alapján széles terméskő alapzaton álló téglafalú épületmaradvány volt. A leletek alapján a X-XI. századira datált köznépi temető a vátyi ispánsági várhoz tartozott, az épületrom a néhai esperesség központi temploma volt, az ispánsági vár magja.

A falu a hódoltság alatt folyamatosan lakott hely maradt. 1551-ben lakói nem jelentek meg az összeíráson. 1553-ban a Szigetvárhoz tartozó falvak nevei közt sorolják fel. Ekkor a helyi nemesek birtokaként, illetve, mint a pécsi káptalan részbirtoka szerepel, nyilván a helyi plébános portájáról lehetett szó. 1557-ben Baranya vármegye összeírásában kétszer is szerepel: Bornemissza Farkas birtokaként és nemesek elnéptelenedett birtokaként. Mivel azonban később is találni itt élőket, ezért feltételezhető, hogy a sorozatos török hadjáratok miatt, a nagy hadiút mellett települt régi település elhagyásáról lehet szó, ekkorra tehetjük a település súlypontjának végleges áthelyeződését a mai község helyére. 1566-ban, Szigetvár elestével, török fennhatóság alá kerül a környék, akik nem menekültek, vagy költöztek el, azok a török adófizetőivé váltak. A török számbavétel idején, 1554-ben 20, 1571-ben 26 magyar adózó családfő nevét jegyezték fel.[4]

Nagyváty 1689-ben szabadult fel a török iga alól, akkor amikor Sziget várából végleg kivonultak a török csapatok.

A hódoltság másfél évszázada során a falu egykori nemesi lakói jobbágysorba süllyedtek. 1696-ban csupán 8 családfő, 1720-ban 12 jobbágy és 4 házas zsellér adózott a faluban. A szentlőrinci uradalom a Preiner családtól az Eszterházy családra szállt át. Az úrbéri összeírásban Esterházy Miklós herceg itteni birtokán 72 örökös magyar jobbágy és 7 ugyancsak magyar házas zsellér robotolt és adózott.

1799-ből származó leírás szerint, "Nagy Váti. Magyar falu Baranya Vármegyében, földes Ura Hg. Eszterházy Uraság, lakosai reformátusok, fekszik Sz. Erzsébetnek szomszédságában, határja középszerű, erdeje és szőleje van, piatza Szigeten és Pétsen."

Az 1851-ből való leírás így említi: "Nagy-Váty, magyar falu Baranya vármegyében szép sikságon, utolsó posta Szent-Lőrincz. Határa 2699 hold... Földje első osztálybeli, s általában a szorgalmas lakosok semmiben nem szűkölködnek. Van gabona, széna, bor és fa elegendő mennyiségben; a szarvasmarha- és sertéstenyésztés is jó karban. Lakja 400 reformatus, kik közt 55 telkes gazda, 7 zsellér, 10 lakó, 5 mesterember. Ref. anyatemplom. Birja h. Eszterházy."

A 19. század végétől egy-egy német anyanyelvű is élt itt.

A Pécs-Barcs-Nagykanizsa vasútvonal átadására 1868-ban került sor, ezzel a település vasúti megállót kapott Szentdénes községgel közösen.

1918. november 14-én a Szerb-Horváth-Szlovén Királyság csapatai megszállták a megye déli és középső részét, így Nagyváty is megszállás alá került 1921 augusztusáig.

1930-ban 509 magyar és 2 egyéb anyanyelvű, 1970-ben a Nagyvátyi-tanyákkal együtt 496 magyar és 31 német lakta.

 

 



[1] Pesty Frigyes : Helységnévtár. Baranya Vármegye I.II. kötet

[2]Reuter Camillo – dr- Zsolt Zsigmond : Nagyváty és környékének helynevei, in : Baranyai Helytörténetírás, Pécs, 1970

[3]Kiss Attila : Baranya megye X-XI. Századi sírleletei, Akadémiai Kiadó, Bp. 1983.

[4]Lebedy János : Váty és várai, Három Fia Bt. 2008


Magyar Falu Program
Bethlen Gábor Alap
Névjegy

Hivatalos név: Nagyváty Község Önkormányzata

Postai cím: 7912 Nagyváty, Kossuth u. 41.

Telefonszám: 73/346-022

Fax: 73/546-002

e-mail: nagypeterd@hotmail.com


Gyakran keresett oldalak